xoxo Rosiie*
0 - Prologue
- Akkor ennyi? - kérdeztem a patakokban zuhogó könnyeim közül.
- Igen. Ennyi Caroline. Vége.
Ezek voltak az utolsó szavai. Vége van. Senki nem tud megvigasztalni. Hiszen mégis csak ez volt az első igazi, tartós kapcsolatom! Annyi küzdelem, áldozat és fájdalom után egyszerűen feladta. Az én lábaim alól pedig kezd kicsúszni a talaj.
Mindez 100 évvel ezelőtt volt. 100 éve vagyok magányos. Igen, magányos vagyok. Elena, miután összejött Damon-nel teljesen megváltozott. Mindenkit elhanyagolt, köztük nem csak engem,de a saját öccsét is. Most is éppen az isten háta mögött vannak valahol és mészárolnak. Bonnie meghalt. Jeremy összejött egy lánnyal, Sophie-val,de már ők is rég meghaltak. Anyu is itt hagyott. Matt-nek sikerült találnia egy csinos és okos embert, akivel családot alapított,de már ő sincs köztünk. Mindenki elment. Az egyetlen támaszom, a legjobb barátom is magamra hagyott. Stefan is elment. Nem bírta tovább Elenát és lelépett. Évekig tartottuk a kapcsolatot,de aztán ő is kilépett az életemből.
És hogy ki lettem én? Valójában, fogalmam sincs. Azt viszont tudom,hogy megerősödtem. Már nem vagyok olyan törékeny. Miután mindenki elhagyott, a gödör mélyén végeztem, ahonnan nehezen sikerült felállnom. Megtettem, de valami eltört. Már nem az vagyok,aki eddig. Már nem félek. Megerősödtem. Már nem félek emberekből inni. Nem sokszor teszem meg,de ha olyan kedvem van, akkor simán. Képességeimnek is gyakran hasznát veszem, ezért rengeteget gyakoroltam és mára szinte megállíthatatlan lettem. De emögött az erős vámpír mögött mélyen legbelül még mindig egy összetört szív lakozik. Csak magamnak sem akarom beismerni. Nem akarok ismét megtörni. Nem akarok gyenge lenni. Nem. Elég volt. Mostantól én irányítok. Az én szabályaim szerint játszunk.
100 év alatt jó pár helyen megfordultam. Most Chicago-ban töltöm mindennapjaimat, kb fél éve költöztem ide, szóval pár évig nem kell költözésen törnöm a fejem. Egy régi stílusú házat vettem, amit alaposan kipofoztam. Mára gyönyörű és modern lett. De sajnos egyedül élek itt. Magányos vagyok. 100 éve az vagyok, sőt!! Mindig is az voltam. De már beletörődtem és mostanság nemigazán tud érdekelni.
Ez a nap is a ugyanúgy vette kezdetét, mint a többi. 10-kor keltem, majd első utam egyből a fürdőbe vezetett, ahol egy frissítő zuhanyt vettem. Miután elkészültem a reggeli tisztálkodási rutinommal, az ablakomhoz sétáltam,hogy megállapítsam,milyen idő van. Kellemes őszies idő volt, ezért egy kék csőfarmert, egy egyszerű, fehér felsőt és egy barna bőrdzsekit választottam, egy barna cipővel kiegészítve. Felvettem egy fehérneműt majd magamra kaptam a kiválasztott darabokat. Feltettem egy natúr sminket, majd hajvasalóval laza hullámokat varázsoltam a hajamba. Miután mindennel elkészültem, lementem a konyhába, hogy keressek egy tasak vért. Az utolsó tasakot tartottam a kezemben. El kell mennem a kórházba "néhány" adagért.
Már sötét volt, mikor elérkezettnek láttam az időt ahhoz, hogy lecsapoljam a kórházat. Naponta kétszer-háromszor szoktam vért inni, viszont ma még csak egyszer tettem ezt meg. Muszáj táplálkoznom. Elhatároztam magam, hogy mielőtt a kórházba mennék, tartok egy kis kitérőt.
10 perc alatt elértem egy elhagyatott sikátorhoz. Szerencsémre éppen egy fiatal srác mászkált odabent, teljesen egyedül. Szőkésbarna haj, fekete bőrdzseki, sötétszürke farmer. Az arcát nem láttam, de nem is az a lényeg. Elindultam,hogy becserkésszem a prédámat. Egyvalamivel azonban nem számoltam. A srác vámpír volt. És nem is akármilyen. Egy nagyon erős vámpír. Biztos nem tegnap kezdte a "szakmát". Mikor odasuhantam, elkapta a torkomat és a téglafalnak szorított. Nem láttam az arcát, viszont a szikrát szóró szemei ismerősek voltak. Túl ismerősek. De ezzel nemigazán volt időm foglalkozni. Amilyen gyorsan letámadott, én olyan gyorsan szabadultam ki a fogságából. Most rajtam volt a sor. A falnak löktem, majd a szíve felé vettem az irányt. De ő sem volt rest. Nem engedett nekem. Már legalább 5 perce viaskodhattunk, mikor sikerült kilöknöm a villanyoszlop alá. Szerencsémre senki nem volt az utcán, így tovább folytathattuk a harcot. De mielőtt megtámadhattam volna, megláttam az arcát. Belém hasított a felismerés. Mindketten ledermedtünk. Míg ő a földön fekve tanulmányozott, én addig fölé tornyosulva emésztettem meg a látottakat. Ő feküdt velem szemben. Annyi év után ismét látom.
- Te? - ez volt az egyetlen dolog,amit ki tudtam nyögni.
- Akkor ennyi? - kérdeztem a patakokban zuhogó könnyeim közül.
- Igen. Ennyi Caroline. Vége.
Ezek voltak az utolsó szavai. Vége van. Senki nem tud megvigasztalni. Hiszen mégis csak ez volt az első igazi, tartós kapcsolatom! Annyi küzdelem, áldozat és fájdalom után egyszerűen feladta. Az én lábaim alól pedig kezd kicsúszni a talaj.
Mindez 100 évvel ezelőtt volt. 100 éve vagyok magányos. Igen, magányos vagyok. Elena, miután összejött Damon-nel teljesen megváltozott. Mindenkit elhanyagolt, köztük nem csak engem,de a saját öccsét is. Most is éppen az isten háta mögött vannak valahol és mészárolnak. Bonnie meghalt. Jeremy összejött egy lánnyal, Sophie-val,de már ők is rég meghaltak. Anyu is itt hagyott. Matt-nek sikerült találnia egy csinos és okos embert, akivel családot alapított,de már ő sincs köztünk. Mindenki elment. Az egyetlen támaszom, a legjobb barátom is magamra hagyott. Stefan is elment. Nem bírta tovább Elenát és lelépett. Évekig tartottuk a kapcsolatot,de aztán ő is kilépett az életemből.
És hogy ki lettem én? Valójában, fogalmam sincs. Azt viszont tudom,hogy megerősödtem. Már nem vagyok olyan törékeny. Miután mindenki elhagyott, a gödör mélyén végeztem, ahonnan nehezen sikerült felállnom. Megtettem, de valami eltört. Már nem az vagyok,aki eddig. Már nem félek. Megerősödtem. Már nem félek emberekből inni. Nem sokszor teszem meg,de ha olyan kedvem van, akkor simán. Képességeimnek is gyakran hasznát veszem, ezért rengeteget gyakoroltam és mára szinte megállíthatatlan lettem. De emögött az erős vámpír mögött mélyen legbelül még mindig egy összetört szív lakozik. Csak magamnak sem akarom beismerni. Nem akarok ismét megtörni. Nem akarok gyenge lenni. Nem. Elég volt. Mostantól én irányítok. Az én szabályaim szerint játszunk.
100 év alatt jó pár helyen megfordultam. Most Chicago-ban töltöm mindennapjaimat, kb fél éve költöztem ide, szóval pár évig nem kell költözésen törnöm a fejem. Egy régi stílusú házat vettem, amit alaposan kipofoztam. Mára gyönyörű és modern lett. De sajnos egyedül élek itt. Magányos vagyok. 100 éve az vagyok, sőt!! Mindig is az voltam. De már beletörődtem és mostanság nemigazán tud érdekelni.
Ez a nap is a ugyanúgy vette kezdetét, mint a többi. 10-kor keltem, majd első utam egyből a fürdőbe vezetett, ahol egy frissítő zuhanyt vettem. Miután elkészültem a reggeli tisztálkodási rutinommal, az ablakomhoz sétáltam,hogy megállapítsam,milyen idő van. Kellemes őszies idő volt, ezért egy kék csőfarmert, egy egyszerű, fehér felsőt és egy barna bőrdzsekit választottam, egy barna cipővel kiegészítve. Felvettem egy fehérneműt majd magamra kaptam a kiválasztott darabokat. Feltettem egy natúr sminket, majd hajvasalóval laza hullámokat varázsoltam a hajamba. Miután mindennel elkészültem, lementem a konyhába, hogy keressek egy tasak vért. Az utolsó tasakot tartottam a kezemben. El kell mennem a kórházba "néhány" adagért.
Már sötét volt, mikor elérkezettnek láttam az időt ahhoz, hogy lecsapoljam a kórházat. Naponta kétszer-háromszor szoktam vért inni, viszont ma még csak egyszer tettem ezt meg. Muszáj táplálkoznom. Elhatároztam magam, hogy mielőtt a kórházba mennék, tartok egy kis kitérőt.
10 perc alatt elértem egy elhagyatott sikátorhoz. Szerencsémre éppen egy fiatal srác mászkált odabent, teljesen egyedül. Szőkésbarna haj, fekete bőrdzseki, sötétszürke farmer. Az arcát nem láttam, de nem is az a lényeg. Elindultam,hogy becserkésszem a prédámat. Egyvalamivel azonban nem számoltam. A srác vámpír volt. És nem is akármilyen. Egy nagyon erős vámpír. Biztos nem tegnap kezdte a "szakmát". Mikor odasuhantam, elkapta a torkomat és a téglafalnak szorított. Nem láttam az arcát, viszont a szikrát szóró szemei ismerősek voltak. Túl ismerősek. De ezzel nemigazán volt időm foglalkozni. Amilyen gyorsan letámadott, én olyan gyorsan szabadultam ki a fogságából. Most rajtam volt a sor. A falnak löktem, majd a szíve felé vettem az irányt. De ő sem volt rest. Nem engedett nekem. Már legalább 5 perce viaskodhattunk, mikor sikerült kilöknöm a villanyoszlop alá. Szerencsémre senki nem volt az utcán, így tovább folytathattuk a harcot. De mielőtt megtámadhattam volna, megláttam az arcát. Belém hasított a felismerés. Mindketten ledermedtünk. Míg ő a földön fekve tanulmányozott, én addig fölé tornyosulva emésztettem meg a látottakat. Ő feküdt velem szemben. Annyi év után ismét látom.
- Te? - ez volt az egyetlen dolog,amit ki tudtam nyögni.
Szia!
VálaszTörlésÓÓÓÓÓ! Nekem van egy sejtésem ki lehet a titkos, harcias idegen!
Nagyon tetszik a történet eleje, már nagyon várom a kövit!
Kérlek, siess vele!
xo xo
Szia :)
TörlésÖrülök,hogy tetszik. Kíváncsi vagyok kire gondolsz ;) Sietek :D
xoxo