Lécci konnenteljetek, pipáljatok :) Kellemes olvasást :)
xoxo Rosiie*
1 - Te vagy az egyetlen
- Mit keresel te itt? - kérdezte.
- Ezt én is kérdezhetném tőled - vetettem oda flegmán, majd sarkon fordultam és faképnél hagytam. Pár pillanatig magamon éreztem a tekintetét, majd hirtelen ezt az érzést valami sokkal erősebb váltotta fel. Felém suhant és elkapta a karomat. Szorosan tartotta, de csak annyira,hogy ne tudjak elmenekülni, nem akart fájdalmat okozni. De hiszen azt már rég megtette... 100 évvel ezelőtt!! Szemében döbbenet és csalódottságot véltem felfedezni, melyet - felteszem - előbb produkált lekezelő stílusom váltott ki belőle.
- Mi történt veled? - hangja úgyanazok az érzelmek tükrözték, mint szemei.
- Megváltoztam - adtam meg a tömör választ egy válrándítás kíséretében. A meglepődöttsége éppen kapóra jött nekem, hiszen amíg nem figyelt én simán kiszabadultam keze fogságából és meg sem álltam hazáig. Mikor hazaértem egyenesen bedőltem az ágyamba. Csalódott és megkönnyebbült voltam egyszerre. Megkönnyebbült, mert nem követett. Semmi kedvem nem volt hozzá. Csalódott, mivel meg sem próbálta megmagyarázni, hogy miért hagyott el egyetlen szó nélkül. Persze, ahogy magamat ismerem, tuti nem adtam volna neki esélyt,de a tudat,hogy meg sem próbálta, elszomorított. De nem akarok többet agyalni rajta. Hirtelen ismét előjött az ismerős érzés. Kiszáradt a torkom. Nem táplálkoztam. De ma már tuti nem teszem ki a lábam innen. Kerestem magamnak egy üveg whiskey-t - az utóbbi időben mindig tartok magamnál - ledőltem az ágyamra, majd alkoholba folytottam bánatom és szomjúságom. Addig töltöttem magamba a folyadékot,amíg el nem aludtam.
Másnap reggel kissé kómásan keltem,de szerencsére nem voltam másnapos. Ilyenkor áldom a sorsot, amiért vámpír vagyok. Még mindig a tegnapi ruhám volt rajtam, szóval miután gyorsan megszabadultam tőlük, beálltam a zuhany alá, ami segített kitisztítani a fejemet. Az alkohol hatásának már nyoma sincs. Remek. Mostmár viszont tényleg be kell mennem a kórházba. Mivel ma is kellemes idő volt, egy sárga topot, egy sima farmert, egy fűzős magassarkút és a tegnapi bőrdzsekimet vettem magamra. Feltettem a szokásos sminkemet és ismét hullámokat kreáltam a hajamba. A telefonomat és még néhány szükséges dolgot beledobáltam a táskámba, a szememre helyeztem a napszemcsimet, majd kocsiba szálltam és meg sem álltam a kórházig. Ott némi igézés segítségével negyed óra alatt be is szereztem a szükséges mennyiségű vért. Miután bepakoltam a szerzeményeimet a kocsiba, ismét hazafelé vettem az irányt.
Ez már hiányzott. Egy adag vér. Miközben jóízűen fogyasztottam az ebédemet, ledőltem a kanapéra és a semmibe bámultam. Nem gondolkoztam, nem csináltam semmit, csak élveztem az éltető nedűt. Mielőtt azonban gondtalanul elfogyaszthattam volna, a csengő éles hangja visszarántott a valóságba. Ki a fene lehet az? Én innen még nem is ismerek senkit. Az ajtóhoz mentem és mikor kinyitottam, ismét elállt a szavam.
Hello Caroline - üdvözölt egy gonosz mosollyal, majd félretolt és mintha otthon lenne, ledobta magát a kanapéra.
- Mia a fenét keresel te itt? - csattantam fel. Nem tehetek róla. Ezt váltja ki belőlem.
- Alkut ajánlok - mi? Ő alkut nekem?? Mivan??
- Én nem fogok veled alkudozni Katherine - vágtam oda gúnyosan.
- Ó, dehogynem - terült szét az arcán egy magabiztos mosoly - Ha megtudod mikről vagy inkább kikről van szó, rögtön belemész - kérdő pillantásomat látva folytatta - Két vámpír. Az egyik Stefan. Mióta nem beszél veled, eléggé más. Emberekből iszik és felcsapott szárnysegédnek. Méghozzá nem is akárki oldalára! Klaus pártját fogja ismét. Tudod, hogy a célom mindig is a volt, hogy megszerezzem, viszont az új énje miatt ez a feladat nehezebb, mint valaha. Azt akarom,hogy segíts nekem visszahozni a régi énjét. Cserébe újra találkozhatsz a kettes számú vámpírral - vagy inkább hibriddel - a drága Klaus-szal. Akárhogy is tagadod, el kell ismerned, hogy bejön neked - mosolygott gonoszan.
- Ugye most csak viccelsz? Nekem Klaus? Haggyál már! - nevettem.
- Nos akkor segítesz?
- Dehogy segítek! Stefan 100 éve felém sem néz, mi a fenéért segítenék neki? És miből gondoltad,hogy PONT NEKED fogok Én segíteni?
- Nem szívesen ismerem be, de te vagy az egyetlen,akire Stefan hallgat. Nem miattad nem beszél veled, hanem azért,mert nem mer a szemedbe nézni,amért elhagyott. Éppen ezért változott meg. Fél, hogy visszautasítod - forgatta meg a szemeit. Nem hiszem el... Nem mer a szemembe nézni? Mi a francért hagyott magamra? Gondolataimból Katherine siettetése szakított ki.
- Akkor segítesz vagy nem?
- Segítek, de csakis STEFAN miatt!
- Hát persze - nézett gúnyosan - Egyenlőre éld tovább az életedet. Majd kereslek - azzal sarkonfordult és kisuhant a házból.
Nem akarom elhinni. Stefan miért?? Miért teszed tönkre magad ismét?? Ráadásul pont miattam?? Miért?? És mi az,hogy nekem bejön Klaus?? El kell ismernem, hogy a romantikus rajzai és a méregdrága ajándékai tetszettek,de hogy ő... Hiszen majdnem megölt... KÉTSZER!! De akkor mégis miért tatottam meg mindent? Miért őrzöm úgy az ajándékait, mint a legféltettebb kincseimet? Miért dobban nagyot a szívem, ha csak meghallom a nevét? A kérdések egyre csak sorakoztak bennem mindkét fiúval kapcsolatban, de válasz egyikre sem érkezett. Gondolataimból ismét a csengő húzott ki. Azt hittem, Katherine az, ezért ajtót nyitottam. De nem. Ő volt az. Ismét.
- Mit keresel itt? - fontam össze mellkasom előtt a karjaim.
- Caroline, kérlek. Beszélni szeretnék veled - kérlelt. Szemeiből láttam, hogy igazat mond és bár Katherine beavatott, de én nem akartam beszélni vele. Legalábbis, most tuti nem. Magamra hagyott 100 teljes évig! Miért akar éppen mst jóvátenni mindent??
- Nincs miről beszélnünk - jelentettem ki határozottan és be akartam csukni az ajtót,de nem engedte.
- Legalább hallgass meg. Utána kedvedre ordibálhaszt velem vagy el is küldhetsz,de kérlek, hadd magyarázzam meg - könyörgött. Percekig farkasszemet néztünk egymással, majd a szívem és a kíváncsiságom felülkerekedett az agyamon. Kitártam az ajtót és félreálltam,hogy bejöhessen. Halvány mosollyal az arcán lépett be a nappaliba, ahol ugyanott, mint ahol kb fél órával ezelőtt Katherine ült, helyet foglalt. a szemben lévő székhez sétáltam, majd karjaimat még mindig a mellkasom előtt tartva helyetfoglaltam.
- Hallgatlak.
- Ezt én is kérdezhetném tőled - vetettem oda flegmán, majd sarkon fordultam és faképnél hagytam. Pár pillanatig magamon éreztem a tekintetét, majd hirtelen ezt az érzést valami sokkal erősebb váltotta fel. Felém suhant és elkapta a karomat. Szorosan tartotta, de csak annyira,hogy ne tudjak elmenekülni, nem akart fájdalmat okozni. De hiszen azt már rég megtette... 100 évvel ezelőtt!! Szemében döbbenet és csalódottságot véltem felfedezni, melyet - felteszem - előbb produkált lekezelő stílusom váltott ki belőle.
- Mi történt veled? - hangja úgyanazok az érzelmek tükrözték, mint szemei.
- Megváltoztam - adtam meg a tömör választ egy válrándítás kíséretében. A meglepődöttsége éppen kapóra jött nekem, hiszen amíg nem figyelt én simán kiszabadultam keze fogságából és meg sem álltam hazáig. Mikor hazaértem egyenesen bedőltem az ágyamba. Csalódott és megkönnyebbült voltam egyszerre. Megkönnyebbült, mert nem követett. Semmi kedvem nem volt hozzá. Csalódott, mivel meg sem próbálta megmagyarázni, hogy miért hagyott el egyetlen szó nélkül. Persze, ahogy magamat ismerem, tuti nem adtam volna neki esélyt,de a tudat,hogy meg sem próbálta, elszomorított. De nem akarok többet agyalni rajta. Hirtelen ismét előjött az ismerős érzés. Kiszáradt a torkom. Nem táplálkoztam. De ma már tuti nem teszem ki a lábam innen. Kerestem magamnak egy üveg whiskey-t - az utóbbi időben mindig tartok magamnál - ledőltem az ágyamra, majd alkoholba folytottam bánatom és szomjúságom. Addig töltöttem magamba a folyadékot,amíg el nem aludtam.
Másnap reggel kissé kómásan keltem,de szerencsére nem voltam másnapos. Ilyenkor áldom a sorsot, amiért vámpír vagyok. Még mindig a tegnapi ruhám volt rajtam, szóval miután gyorsan megszabadultam tőlük, beálltam a zuhany alá, ami segített kitisztítani a fejemet. Az alkohol hatásának már nyoma sincs. Remek. Mostmár viszont tényleg be kell mennem a kórházba. Mivel ma is kellemes idő volt, egy sárga topot, egy sima farmert, egy fűzős magassarkút és a tegnapi bőrdzsekimet vettem magamra. Feltettem a szokásos sminkemet és ismét hullámokat kreáltam a hajamba. A telefonomat és még néhány szükséges dolgot beledobáltam a táskámba, a szememre helyeztem a napszemcsimet, majd kocsiba szálltam és meg sem álltam a kórházig. Ott némi igézés segítségével negyed óra alatt be is szereztem a szükséges mennyiségű vért. Miután bepakoltam a szerzeményeimet a kocsiba, ismét hazafelé vettem az irányt.
Ez már hiányzott. Egy adag vér. Miközben jóízűen fogyasztottam az ebédemet, ledőltem a kanapéra és a semmibe bámultam. Nem gondolkoztam, nem csináltam semmit, csak élveztem az éltető nedűt. Mielőtt azonban gondtalanul elfogyaszthattam volna, a csengő éles hangja visszarántott a valóságba. Ki a fene lehet az? Én innen még nem is ismerek senkit. Az ajtóhoz mentem és mikor kinyitottam, ismét elállt a szavam.
Hello Caroline - üdvözölt egy gonosz mosollyal, majd félretolt és mintha otthon lenne, ledobta magát a kanapéra.
- Mia a fenét keresel te itt? - csattantam fel. Nem tehetek róla. Ezt váltja ki belőlem.
- Alkut ajánlok - mi? Ő alkut nekem?? Mivan??
- Én nem fogok veled alkudozni Katherine - vágtam oda gúnyosan.
- Ó, dehogynem - terült szét az arcán egy magabiztos mosoly - Ha megtudod mikről vagy inkább kikről van szó, rögtön belemész - kérdő pillantásomat látva folytatta - Két vámpír. Az egyik Stefan. Mióta nem beszél veled, eléggé más. Emberekből iszik és felcsapott szárnysegédnek. Méghozzá nem is akárki oldalára! Klaus pártját fogja ismét. Tudod, hogy a célom mindig is a volt, hogy megszerezzem, viszont az új énje miatt ez a feladat nehezebb, mint valaha. Azt akarom,hogy segíts nekem visszahozni a régi énjét. Cserébe újra találkozhatsz a kettes számú vámpírral - vagy inkább hibriddel - a drága Klaus-szal. Akárhogy is tagadod, el kell ismerned, hogy bejön neked - mosolygott gonoszan.
- Ugye most csak viccelsz? Nekem Klaus? Haggyál már! - nevettem.
- Nos akkor segítesz?
- Dehogy segítek! Stefan 100 éve felém sem néz, mi a fenéért segítenék neki? És miből gondoltad,hogy PONT NEKED fogok Én segíteni?
- Nem szívesen ismerem be, de te vagy az egyetlen,akire Stefan hallgat. Nem miattad nem beszél veled, hanem azért,mert nem mer a szemedbe nézni,amért elhagyott. Éppen ezért változott meg. Fél, hogy visszautasítod - forgatta meg a szemeit. Nem hiszem el... Nem mer a szemembe nézni? Mi a francért hagyott magamra? Gondolataimból Katherine siettetése szakított ki.
- Akkor segítesz vagy nem?
- Segítek, de csakis STEFAN miatt!
- Hát persze - nézett gúnyosan - Egyenlőre éld tovább az életedet. Majd kereslek - azzal sarkonfordult és kisuhant a házból.
Nem akarom elhinni. Stefan miért?? Miért teszed tönkre magad ismét?? Ráadásul pont miattam?? Miért?? És mi az,hogy nekem bejön Klaus?? El kell ismernem, hogy a romantikus rajzai és a méregdrága ajándékai tetszettek,de hogy ő... Hiszen majdnem megölt... KÉTSZER!! De akkor mégis miért tatottam meg mindent? Miért őrzöm úgy az ajándékait, mint a legféltettebb kincseimet? Miért dobban nagyot a szívem, ha csak meghallom a nevét? A kérdések egyre csak sorakoztak bennem mindkét fiúval kapcsolatban, de válasz egyikre sem érkezett. Gondolataimból ismét a csengő húzott ki. Azt hittem, Katherine az, ezért ajtót nyitottam. De nem. Ő volt az. Ismét.
- Mit keresel itt? - fontam össze mellkasom előtt a karjaim.
- Caroline, kérlek. Beszélni szeretnék veled - kérlelt. Szemeiből láttam, hogy igazat mond és bár Katherine beavatott, de én nem akartam beszélni vele. Legalábbis, most tuti nem. Magamra hagyott 100 teljes évig! Miért akar éppen mst jóvátenni mindent??
- Nincs miről beszélnünk - jelentettem ki határozottan és be akartam csukni az ajtót,de nem engedte.
- Legalább hallgass meg. Utána kedvedre ordibálhaszt velem vagy el is küldhetsz,de kérlek, hadd magyarázzam meg - könyörgött. Percekig farkasszemet néztünk egymással, majd a szívem és a kíváncsiságom felülkerekedett az agyamon. Kitártam az ajtót és félreálltam,hogy bejöhessen. Halvány mosollyal az arcán lépett be a nappaliba, ahol ugyanott, mint ahol kb fél órával ezelőtt Katherine ült, helyet foglalt. a szemben lévő székhez sétáltam, majd karjaimat még mindig a mellkasom előtt tartva helyetfoglaltam.
- Hallgatlak.
Szia!
VálaszTörlésNagyon imádom már a történetet, de megöl a kíváncsiság, hogy ki lehet az!
Na, persze semmit sem érez iránta, én valamiért nem hiszem el.
Meglepett, hogy Katherine felbukkant, de hátha valami jó is kisülhet belőle.
Stefan remélem rendben lesz és kikapcsolja a ripper üzemmódot.
Imádtam és várom a kövit!
xo xo
szuper, csak így tovább! apró kérés! :S a betű stílust nem akarnád átállítani, alig tudom kiolvasni :S xD
VálaszTörlés